Metafora, relevancia, jelentés

Budapest: Loisir Kiadó (2015)
  Copy   BIBTEX

Abstract

Még 2013 májusában került sor arra a Metafora című nyelvészeti és filozófiai workshopra, amelynek a keretein belül elhangzottak a jelen kötetben helyet kapott tanulmányok alapját képező, az Erasmus Kollégium nyelvfilozófiai kutatócsoportjának tagjai által jegyzett előadások. Ezeknek, s így a mostani összeállításnak is kiemelt témája a relevanciaelmélet, amellyel (pontosabban annak metaforafelfogásával) részletesen foglalkozik a bevezető dolgozat, illetve az azt követő három írás. Ezek közül az elsőben Pete Krisztián a teória klasszikus vonulatát állítja párhuzamba az átdolgozott, továbbfejlesztett változatokkal, majd Zvolenszky Zsófia - részben ehhez kapcsolódva - a konvencionális és költői metaforák témáját illetően kritikával illeti a modern megközelítést. Kuti Judit a Sperber-Wilson- és a Harald Weinrich-féle metaforaelméletet hasonlítja össze. A folytatásban olyanok metaforaleméleteivel ismerkedhetünk meg, mint Donald Davidson és Paul Ricoeur; Kálmán László egy hagyományos irányzatból kinövő, mégis új nyelvfelfogást és metaforaelemzést mutat be; Kiss Angelika és Jellinek Sára egy-egy nyelvhasználati jelenséget és metaforikus beszédmódot mutat be (a japán és koreai nyelv, és a humor nyelvfilozófiai vonatkozásai kapcsán); Nemesi Attila László a filmes és mozgóképes trópusokról, s azok csoportosításáról ír; Molnár Cecília Sarolta pedig a mai modern dalszövegek metaforakészletét elemzi. A mutatóval záruló kiadvány nyelvészeti szakgyűjteményekbe javasolható beszerzésre.

Links

PhilArchive



    Upload a copy of this work     Papers currently archived: 93,127

External links

Setup an account with your affiliations in order to access resources via your University's proxy server

Through your library

Analytics

Added to PP
2022-12-16

Downloads
9 (#1,281,906)

6 months
7 (#491,177)

Historical graph of downloads
How can I increase my downloads?

Author's Profile

Zsofia Zvolenszky
Eotvos Lorand University of Sciences

Citations of this work

No citations found.

Add more citations

References found in this work

No references found.

Add more references